2019. május 31-én a Dunaújvárosi Egyetem adott helyszínt a HÖOK Északnyugat-magyarországi Régió közgyűlésének, ahol a DUE Hallgatói Önkormányzatának vezetőjét választották a régió elnökének!

Az intézmények hallgatói önkormányzatainak képviselői május 31-én érkeztek a DUE campusára, ahol elfoglalták szállásukat, és körbejárták a Dunaújvárosi Egyetem épületeit. A campus túrát követően, a régióhoz tartozó egyetemek, mint a Dunaújvárosi Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, és a Pannon Egyetem képviselői, illetve a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának vezetői egy közgyűlés alkalmával egyhangú döntés mellett Kalocsai Imrét választották a HÖOK Északnyugat-magyarországi Régió elnökének. Feladati közé tartozik majd a régió összetartása, a régió képviselete, és szavazói jogot gyakorolhat a HÖOK döntéshozó szervében, a választmányban. Továbbá a közgyűlés egyhangúan megválasztotta Máté Esztert, a Széchenyi István Egyetem EHÖK elnökét a régió alelnökének. A közgyűlést követte a vacsora, majd szabad programmal folytatódott a találkozó.

Kalocsai Imrét kérdeztük, hogy hogyan vélekedik a gyűlés döntéséről. Megtudtuk, hogy örömmel fogadta az elnöki pozíciót, izgatottan várja az előtte álló feladatokat, és nagy öröm volt számára, hogy a közgyűlésen a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának három képviselője is megjelent, köztük Murai László HÖOK elnök.

Elnök Úrnak gratulálunk a kinevezéséhez!