A Magyar Rektori Konferencia szervezésében érkezett hazánkba a brazil ABRUEM (Associação Brasileira dos Reitores das Universidades Estaduais e Municipais) delegációja. A 46 egyetemet tömörítő szervezet képviselői ellátogattak a Dunaújvárosi Egyetemre is.

A Dunaújvárosi Egyetem felső vezetése és az intézetigazgatók fogadták a 22 főből (rektorok, rektorhelyettesek) álló brazil delegációt 2018. június 27-én. Dr. habil András István rektor köszöntőjét követően, dr. Rajcsányi-Molnár Mónika rektorhelyettes tartott előadást, melyben bemutatta a felsőoktatási intézményt. Ezt követően Aldo Nelson Bona az ABRUEM elnöke elmondta, céljuk a látogatással, hogy magyar egyetemi partnereket keressenek közös projektek indításához az oktatás és a kutatásfejlesztés területén. A brazil állami-és városi egyetemek szövetségét (ABRUEM) 1991-ben alapították, és jelenleg 46 állami egyetem a tagja. Hallgatóik létszáma meghaladja a kilencszázezret.   

 

A Dunaújvárosi Egyetemnek már évek óta vannak kapcsolatai a dél-amerikai ország felsőoktatási intézményeivel. Az intézmény 2013 és 2015 között összesen 69 brazil vendéghallgatót fogadott a brazil kormány Science Without Borders elnevezésű ösztöndíjprogramjának keretében.

Az egyetem nemzetköziesítési stratégiájának szerves része a dél-amerikai, első sorban brazil egyetemekkel való partnerkapcsolatok kiépítése és hatékony fenntartása. Nemzetközi Campus Projektünk keretében 2015-től kezdve folyamatosan építjük egyetemi kapcsolatainkat Brazíliában, mára 8 brazil felsőoktatási intézményt tudhatunk partnereink között, akikkel folyamatosan keressük a hallgató- és oktatócserék, valamint közös kutatások megvalósításának lehetőségeit. Az UNIS Educational Group nevű varginhai egyetemmel 2016-ban sikerrel pályáztunk az Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitás program keretében, így 2016 és 2018 között 3 hallgatói és 12 oktatói és munkatársi mobilitást tudtunk megvalósítani.

 

A Nemzetközi Campus Projekt eredményeire alapozva a Dunaújvárosi Egyetem a 2015-2016-os tanévben elindította saját ösztöndíjprogramját: a „Study and More” program ingyenes, féléves tanulmányi lehetőséget biztosítva az egyetemünkre érkező diákok számára. A Study and More program segítségével négy brazil partnerintézményünktől eddig 15 hallgatót fogadtunk, a 2018-2019-es tanév első félévében pedig további 4 brazil fiatalt várunk.”