Az interaktív tájékoztató kamion egy guruló kiállítás, amelynek belsejében interaktív eszközökkel és játékos formában ismerteti meg a látogatókat az atomenergiával.

A jármű házhoz viszi az ismereteket a nukleáris energiatermelésről, az atomenergia biztonságos és környezetkímélő felhasználásáról, a hazai energiatermelésben betöltött kiemelt szerepéről, a Paksi Atomerőműről, illetve az új atomerőművi blokkok létesítését végző Paks II. projektről azok számára is, akiknek nem áll módjukban felkeresni a szintén széleskörű tájékoztatást nyújtó paksi Tájékoztató és Látogatóközpontot.

A kiállításon a látogatók interaktív táblákon ismerhetik meg az atomenergiát, a Paksi Atomerőmű üzemelő négy blokkját, valamint a két új atomerőművi blokk létesítését. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Paks II. projekt eddigi eredményeibe, tájékozódhatnak a beruházás jelentőségéről, társadalmi, gazdasági és környezeti hatásairól, szerepéről. A vendégek számtalan fotót láthatnak a Paks II. projekt eddigi mérföldköveiről, eseményeiről. Emellett kisfilmek révén megismerhetik többek között a 3+ generációs VVER-1200-as blokktípust, valamint virtuális sétát tehetnek egy, a Paksra tervezetthez hasonló atomerőműben. A látogatók felmérhetik a témában szerzett tudásukat is, a tesztgépeken adott megfelelő számú helyes válaszért tárgynyereményben részesülnek.

A kamion 2009 óta járja az ország különböző településeit, fesztiváljait, rendezvényeit, hogy minél többen megismerkedhessenek az atomenergiával.

Az interaktív jármű 2019. június 6-ig marad Dunaújvárosban.