Sok sikert kívánunk végzős hallgatóinknak! Ne feledjétek, a diploma után is van lehetőségetek továbbtanulni!

A 2020. március 11-én kihirdetett vészhelyzet óta, rengeteg olyan területe van az életünknek, amely kisebb vagy nagyobb mértékben megváltozott. De hogyan éli meg a mostani helyzetet egy Európai-szuperkupa győztes vízilabdázó? Erre kapunk választ Gurisatti Grétától, a Dunaújvárosi Egyetem hallgatójától.

A Dunaújvárosi Egyetem az alkalmazott tudományok egyetemeként dinamikus fejlődésének köszönhetően fejlett infrastruktúrával, korszerű laborparkkal, kutatási háttérrel és jelentős ipari potenciállal rendelkező környezetben működő felsőoktatási intézmény.

Már megkaptátok az érettségi eredményeiteket, a hiányzó dokumentumokat és többletpontokhoz szükséges papírokat is pótoltátok? Akkor itt az ideje, hogy kipróbáljátok a pontszámító kalkulátorunkat, amellyel megtudhatjátok, hány pontot szerezhettek a 2020-as felsőoktatási felvételin.

Forrás: eduline.hu

A Dunaújvárosi Egyetem és a Tempus Közalapítvány pályázati lehetőséget hirdetnek szociális alapú kiegészítő pénzügyi támogatásra azon felsőoktatásban tanuló hallgatók számára, akik a 2020/2021-es tanévben Erasmus+ programországba történő tanulmányi célú vagy szakmai gyakorlati mobilitási ösztöndíjat kívánnak elnyerni.

Sokatokban felmerülhetett a kérdés, hogy az alkalmassági vizsga vajon a 2020-as felvételi kapcsán milyen tényező a felvételiben. Most ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszolunk az Eduline.hu segítségével!