A szemeszter a „Kalandozások az Elektromobilitás világában” címet viseli. A rendezvénysorozat a Modern Városok Program, az elektromobilitás népszerűsítése program keretében valósul meg.

A Mindenki Egyeteme rendkívül népszerű, és több éves hagyománya van. A Dunaújvárosi Egyetem a 2015/2016. tanév első félévében indította el (akkor még Nyitott Egyetem elnevezéssel) programját a város és a régió lakosai számára. A kezdeményezés célja, hogy a Dunaújvárosban és a környékén élő lakosok számára az Egyetem megnyissa kapuit, és az érdeklődők izgalmas kurzusok formájában bekapcsolódhassanak képzéseinkbe.

Az intézmény 2016 őszén megújult Mindenki Egyeteme címmel hirdette meg ismét a programjait. A Mindenki Egyeteme/Nyugdíjas Egyetemen résztvevők megismerhetik belülről a Dunaújvárosi Egyetem életét, oktatóit és hallgatóit.

A képzés a jelentkezők számára a Dunaújvárosi Egyetem jóvoltából ingyenes. Az intézmény az októberben induló Kalandozások az Elektromobilitás világába programját a társadalmi felelősségvállalás keretein belül indítja el, az életen át tartó tanulás jegyében.

 

A Kalandozások az Elektromobilitás világába előadássorozatra bárki jelentkezhet, akit a meghirdetett előadás témái közül valamelyik érdekel. A programok közül bármelyik, de akár az összes meghirdetett előadás is választható. A mostani Mindenki Egyeteme keretében kilenc előadást hallgathatnak meg az érdeklődők 2018. október és december között, szombatonként. 

 

Jelentkezés feltételei:

 

A Dunaújvárosi Egyetem Kalandozások az Elektromobilitás világába programjára bárki jelentkezhet, akit érdekelnek a meghirdetett kurzusok.

A Mindenki Egyeteme/Nyugdíjas Egyetemre való jelentkezés feltétele, hogy az érintett kitöltse a jelentkezési és a beiratkozási lapot és azt eljuttassa a Dunaújvárosi Egyetem Tanulmányi Hivatalába személyesen vagy elektronikusan a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Telefonon érdeklődni lehet: Szabó Eleonóra tanulmányi előadónál (06-25/551-232), vagy e-mailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Jelentkezési lap letöltése: ITT!

 


A választható előadások:

 

Elektromobilitás múltja, jövője és miértje

 Előadó: Dr. Odry Péter

Időpont: október 6. 8:00-9:30

Helye: Főépület F308-as terem

 Az előadás tartalma: Az automobilizmus fejlődésének a legelején is érdekes volt a gépjárművek elektromos meghajtása, mert már akkor is tudták, hogy csak az ilyen autóknak van értelme. De régen is meg ahogy most is a legnagyobb akadály az energia ellátás biztosítása. Ma sem tudunk hatékony elektromos energia tárolási megoldásokat biztosítani, ha van is megoldás rá akkor vagy túl drága, vagy rövid életű vagy nehezen kezelhető.

Az előadás folyamán röviden átszeretném tekinteni az elektromos meghajtás előnyeit és azt is mi várható a jövőben ezen a téren.

 

Az autószerelő képzés perspektívái – az elektromobilitás tükrében

 Előadó: Budai Gábor

Időpont: 2018 október 6. 10:00 -11.30 

Helye: Főépület F308-as terem

 Az előadás tartalma: Az autószerelő képzés során olyan elméleti (főként mechanikai) ismereteket kell, hogy elsajátítson a tanuló, amely alapján képes lesz a közúti járművek karbantartási és javítási munkáit megszervezni és ellátni. Ehhez fontos, hogy az autószerelő tanulók az elméleti és a gyakorlati képzésük során megismerjék a munkakörben elvégzendő feladatokat és tisztában legyenek az azokhoz szükséges kompetenciákkal is. Mindezeken túlmenően, alaposan meg kell ismerniük a korszerű gépjármű-szerkezetek fizikai alapokon nyugvó működését, azok szerkezeti egységeinek felépítését, beállításának technológiáját. A járműhajtásokban napjainkra bekövetkezett változások viszont azt eredményezték, hogy a mechanikai jellegű autószerelés mára már a háttérbe szorult, hiszen a közúti járművek villamos hajtásai és (intelligens) energiamenedzsment rendszerei egyre inkább az elektronikához (is) értő szakembert feltételeznek. Előadásom témaköreivel elsősorban arra a központi kérdésre keresem a választ, hogy vajon az országos és a regionális oktatáspolitika – az autószerelő képzés tartalmi elemeinek modernizálásával – követi-e az elektromos autók robbanásszerű elterjedését.

 

Az elektromos autók története

Előadó: Dr. Király Zoltán

Időpont: október 6. 12:00-13:30

Helye: Főépület F308-as terem

Az előadás tartalma: Azt gondoljuk, hogy az elektromos autók a 20. században a belső égésű motorok hajtotta járműveket követve jelentek csak meg, pedig már a XIX. században megjelentek az utakon az elektromos autók. Sőt 1900-ra az elektromos autók aránya 28%-ot ért el az Egyesült Államokban. (Ma még csak álmodnak az elektromobilitás hívei erről.) Hogy hogyan alakult ezeknek az autóknak a története, erről szól ez az előadás.

 

A negyedik ipari forradalom („Ipar 4.0”), a klímaforradalom kihívásai és az elektromobilitás

Előadó: Dr. Kadocsa László

Időpont: 2018 október 6. 14:00-15:30

Helye: Főépület F308-as terem

Az előadás tartalma:

Az emberiség az ezredforduló táján új korszakba lépett.

Az információs/tudás alapú (posztindusztriális, digitális, információs, tudásalapú) társadalom fogalma, jellemzői.

A globalizáció előnyei, hátrányai.

A fenntartható fejlődési célok.

A klímaváltozás jellemzői és a klímaforradalom. Az üvegház hatású gázok.

A megújuló energiaforrások, a fosszilis energiaforrások kiváltása megújulóra.

Az elektromobilitás megvalósulása.

Az ipari forradalmak jellemzői, hatásai.

A negyedik ipari forradalomban a gyártási módszerek alapvető megváltozása az információs technológiák és az automatizálás egyre szorosabb összefonódása eredményeképpen. A „diszruptív” technológiák, a piacokat és az életünket „felforgató”, átalakító digitális technológiák megjelenése.

Az M2M és a V2V technológiák (pl.: az önmagukat irányító autók), a mesterséges intelligencia, a „dolgok” internete, a Big Data és a „Felhő” alapú működés.

A munkaerőpiac kihívásai, átalakulása. A Davosi Fórum előrejelzései.

Az egyes generációk jellemzői a digitális kompetenciák tekintetében.

A Digitális Jólét program, a Digitális Oktatási Stratégia célkitűzései.

Oktatási következmények.

 

Okos autók, okos hálózatok=okos fogyasztók?

Előadó: Fejes Csilla

Időpont: 2018 november 24. 8:00-9:30

Helye: Főépület F308-as terem

Az előadás tartalma: Az elektromos hálózatoktól egyre inkább függő, azoknak gyakran nagymértékben kiszolgáltatott energia rendszerek világszerte növekvő tendenciát mutatnak. Az energiahatékonyság növelése az Európai Duna Régió Stratégia és a párizsi megállapodás egyik legfontosabb prioritása, míg az energiahálózatok nemzeti szinten történő fejlesztése és optimalizálása kulcsfontosságú minden ország számára - nem csupán az energiaellátás, hanem a makrogazdasági versenyképesség támogatása és fenntartása szempontjából is. Mindemellett a fogyasztók elvárják, hogy az általuk felhasznált villamos energia legyen megfizethető, tiszta, megbízható és képes a mindenkori fejlődő gazdaság és társadalom támogatására. Miközben az energiafogyasztók száma és az elfogyasztott energia mennyisége folyamatosan növekszik, a villamos energia ellátási lánca a rendszeren belüli tárolási és kiegyensúlyozási lehetőségek hiányával küzd. Előadásom az ellátási lánc optimalizálása szempontjából kulcsfontosságú fogyasztói szerepvállalás szerepére összpontosít, mely  során a fogyasztók az elektromos autók akkumulátorának tárolókapacitását kihasználva tudnak együttműködni a rendszerüzemeltetőkkel. Megvizsgáljuk, hogy milyen módon és milyen mértékben állnak készen az egyes felhasználók az együttműködésre, és vajon hajlandóak-e feláldozni bizonyos mértékű fogyasztói szabadságukra annak érdekében, hogy a rendszerirányítók megbízhatóan üzemeltethessék a nemzeti villamosenergia-ellátó rendszert.

 

Új közlekedési rendszerek az elektromobilitás keretében

Előadó: Dr. Veres Lajos

Időpont: 2018 november 24. 10:00-11:30

Helye: Főépület F308-as terem

Az előadás tartalma: Az elektromobilitás nemzetközi és hazai körképe, az elektromos közlekedés nemzetközi helyzete és mozgatórugói, a hazai villamosenergiarendszerre gyakorolt hatások, környezeti és gazdasági hatások, az elektromos autózás térhódítása Magyarországon, közlekedéspolitika az Európai Unióban, az elektromos járművek elterjedésének energiapiaci hatásai, a Jedlik Ányos Terv és végrehajtásának tapasztalatai, új közlekedési rendszerek az okos városok fejlesztésében, okos energiahálózatok Európában, az elektromobilitás és az energiahálózatok fejlesztésének jövőképe.

 

A 21. század miről szól valójában?

Előadó: Dr. Szabó István

Időpont: 2018 november 24. 14:00-15:30

Helye: Főépület F308-as terem

Az előadás tartalma: És eljött a drámai csúcspont. A kapitány rájött, hogy semmit nem tehet és az utasok, akik látták az ajtónyitó performanszt, megérezték a veszélyt. A gép tovább ereszkedett és már csak 2-3 perc maradt a fatális végkifejletig. A kapitány felszólított, de Lubitz semmit nem reagált, egy kanyi hang sem jött a fülkéből reakcióként. Csak szép csöndben becélozta az Alpok szikláit, egyenesen a gép orra előtt. A végeredmény, hogy melyik objektum fog tökéletesen darabokra hullva megsemmisülni és melyik fogja karcolások nélkül megúszni a becsapódást, nem volt kérdés. Az utasok elkezdek kiabálni, sírni, és valószínűleg csendben imádkozni… Minthogy a sziklák és a föld egyre közelebb került.

Mindannyian tudjuk, mi történt ott ezután. Mindenki meghalt. Mind a mai napig nem tudhatjuk biztosan és pontosan, hogy mi és hogyan történhetett… Amit mi most tehetünk, hogy tanulunk az esetből.

193 ország tagja az ENSZ-nek, és valószínűleg kicsivel több, mint 193 pilótája-kormányosa van a bolygónknak. Hacsak egy együtt-nem-működő van közöttük, képes tudatos megsemmisülést hozni a többi pilótára és természetesen az utasokra is. Csak egy közös űrsiklónk van és sok-sok pilótánk. Csak egy közös megérkezési pontunk van. Minden kapitányunknak ugyanazt a célfüggvényt szükséges követni, vagyis hogy saját népüket biztonsággal juttassák el a boldog paradicsomi jövőbe. Ez a kapitányok felelőssége. Ezért választotta meg őket a nép, a célfüggvényük világosan meghatározott, amelyet még a választási kampányban jelöltként nyilatkoztattak ki. Talán vannak részletek és alfejezetek a programban, de minden program végcélja valahol az emberek jóléte és boldogsága környékén található.

De miért is mutattam be Lubitz esetét a Klíma Társadalmi Felelősségvállalás (C)SR mintapéldájának? Köztudott, hogy a bolygónk, mint űrsikló lassan, de egyre gyorsuló tempóban veszíti el repülési magasságát. Már előttünk a kapitány sziluettje, aki épp’ kilép a mellékhelyiségből… és hamarosan felismeri, mekkora nagy gáz szituációban van. Csak titkon remélem, hogy ez a drámai jelenet minden olvasót felráz és beépül a közösség jövőféltő tudatába.

 

Elektromos repülőgépek aerodinamikája

Előadó: Dr. Nagy András

Időpont: 2018. december 8. 9:00-11:30

Helye: Főépület F308-as terem

Az előadás tartalma: Az elektromobilitás jelenleg kiemelt figyelmet kap az Európai Unióban és azon kívül is. Az elektromos járművek új piacokat nyitnak és lehetővé teszik új cégek megjelenését például az autóiparban is. Az előadás az elektromos repüléssel és repülőgépekkel foglalkozik. Szó lesz az elektromos repülőgéptervezés kihívásairól, létjogosultságáról. Az előadás során áttekintjük az alapvető aerodinamikai és repülésmechanikai fogalmakat, feltárunk néhány érdekes jelenséget, amik befolyásolják a repülési tulajdonságokat. Egy átlagos utasszállító repülőgép repülési profilján keresztül elemezzük az egyes üzemmódok jellemzőit, felírunk néhány matematika összefüggést amelyek segítik megérteni az alapvető repülésmechanikai folyamatokat.

 

Az elektromobilitás a (közel?) jövő közlekedési eszköze

Előadó: Dr. Kadocsa László

Időpont: 2018. december 8. 12:00-13:30

Helye: Főépület F308-as terem

Az előadás tartalma:

Az emberiség az ezredforduló táján új korszakba lépett. A fenntartható fejlődési célok. A klímaváltozás jellemzői és a klímaforradalom. Az üvegház hatású gázok, a fosszilis energiaforrások kiváltása megújulóra.

Az ipari forradalmak jellemzői, hatásai. A negyedik ipari forradalomban a gyártási módszerek alapvető megváltozása az információs technológiák és az automatizálás egyre szorosabb összefonódása eredményeképpen.

A elektromobilitás megvalósulása. Elképesztő ütemben bővül az elektromos járművek száma világszerte. Az elektromobilitás összekapcsolódik az önvezető járművek fejlesztésével. Milyen tényezők segítik elő az elektromos járművek terjedését.

Valóban olcsóbbak lesznek az elektromos járművek mint a hagyományosak? A munkaerőpiac kihívásai, átalakulása. A Davosi Fórum előrejelzései. Az egyes generációk jellemzői a digitális kompetenciák tekintetében.

A Digitális Jólét program, a Digitális Oktatási Stratégia célkitűzései. Oktatási következmények.

 

Ember-számítógép interfészek és egyéb fejlesztések a jövő járműveiben

Előadó: Dr. Kővári Attila

Időpont: 2018. december 8. 14:00-15:30

Helye: Főépület F308-as terem

Az előadás tartalma: Az informatikai rendszerek fejlődésének köszönhetően manapság már számos olyan eszköz érhető el, mely az ember-számítógép kommunikációban is új lehetőségeket tartogatnak. Ilyenek például a DARPA, ElonMusk vagy épp a Facebook által finanszírozott agy-számítógép interfész projektek, a korszerű szemmozgás-követésen alapuló ember-számítógép interfészek, vagy épp a gesztusvezérlés egyre szélesedő alkalmazási lehetőségei. Az előadás a korszerű járműtechnikai megoldások, ezen belül az ember-számítógép interfészek alkalmazásának a várható jövőjét mutatja be számos érdekes video bejátszások segítségével.