A Dunaújvárosi Egyetem hat mérnökinformatikus/gazdaságinformatikus hallgatója látogatott el a Szabadkai Műszaki Főiskolára a Makovecz Program keretében.

A Dunaújvárosi Egyetem hallgatóit Szedmina Livia fogadta Szabadkán. A delegáció az első nap látogatást tett a főiskolán, ahol rövid betekintést kaptak az ottani oktatásba. A hallgatók találkoztak azokkal a tanárokkal is, akik a Szabadkai Műszaki Főiskolán és a Dunaújvárosi Egyetemen is oktatnak.

A vendégek betekintést kaptak a FANUC robotkar programozás alapjaiba. Az oktatás során a vendéglátók kitértek a robot előnyeire, programozhatóságára. A kurzus végére a DUE hallgatói olyan tapasztalatokra tettek szert, mellyel önállóan tudtak megírni egy speciális feladatot végrehajtó programot.

A dunaújvárosiak számára a második képzés az android programozás volt. A résztvevők mobil applikációt készítettek. Itt a fő hangsúlyt a gondolkodásmód és a különböző eszközök közötti eltérés kapta.

A tanulás mellet a vendégeknek kikapcsolódásra is jutott idő. A Dunkermotoren cégnél lehetőség volt gyárlátogatásra. Megnézhették, hogyan készülnek az elektromotorok, milyen folyamattal gyorsítható fel a gyártás, hogyan megy végbe a különböző termékeknél a minőségellenőrzés.

A program helyi szerb ételek kóstolásával, és egy finom burekozásban teljesedett ki. A DUE hallgatói ellátogattak a Palicsi tóra egy kis sétára, miközben, hosszú beszélgetések alatt megismerték Szabadka igazi arcát, és eszmecserét folytattak a HÖK képviselőivel is.