2018. április 16-án sajtótájékoztatót tartottak a Dunaújvárosi Egyetemen, melynek témája a Mindenki Egyeteme következő féléves programjának ismertetése volt.

Dr. Rajcsányi-Molnár Mónika a Dunaújvárosi Egyetem oktatási és általános rektorhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta, a Mindenki Egyeteme program lényege, hogy a különböző előadások bárki számára nyitottak és ingyenesek. Annak érdekében, hogy minél többen részt vehessenek a kurzusokon, az előadásokat szombati napra szervezik.

Dr. Ágoston György tudományos és kutatási rektorhelyettes kiemelte, hogy a szemeszter házigazdája a Dunaújvárosi Egyetem Informatika Intézete, ám az előadások nem kizárólag informatikai jellegűek lesznek, hanem a kapcsolódó egyéb tudományterületeket is érinti.

A Dunaújvárosi Egyetem Informatikai Intézet intézetigazgatója dr. Nagy Bálint ismertette a tanév menetét. A félévben 5 előadás lesz, április 28-tól kezdődik 2 előadással a számítógépek történetéről.

Lászlóné Kenyeres Krisztina az egyetem oktatási igazgatója végül a jelentkezés menetét mutatta be. A jelentkezési lapot online, illetve személyesen is ki lehet tölteni. Online kitöltés esetén a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre kell továbbítani, személyes kitöltés esetén pedig a tanulmányi hivatalban lehet jelentkezni. A kurzus végén az egyetem a résztvevőknek elismerő oklevelet állít ki.

 Jelentkezési lap

 Részletes program