DuePolo - bemutatkoznak a Dunaújvárosi Egyetem tehetséges vízilabdázói! Pál Nóra, a DUE hallgatójának riportsorozatában, elsőként bemutatjuk Kiss Alexandrát.

Milyen szakon, hányad éves vagy most?
Gazdálkodás és menedzsment felsőoktatási szakon vagyok másodéves

Mióta Vízilabdázol?
2008. szeptemberében kezdtem el a vízilabdát Budapesten. Nevelőegyesületem a Budapesti Honvéd,5 évet töltöttem ott. Majd az Uvse csapatához igazoltam 2 évre és utána 1 évet voltam Egerben.

Mi hozott a dunaújvárosi klubhoz?
Mihók Attila keresett meg Egerben, hogy lenne-e kedvem az ő csapatában játszani és én igent mondtam.

Mivel vett rá Mihók Attila, hogy átigazolj?
Tetszett, amit hallottam az edzésmunkáról és ismertem a csapatból a lányokat, volt akivel már együtt játszottam a Honvédban is.

Egyetem mellett mennyire nehéz élsportolónak lenni?
Az élsport mellett nehéz egyeztetni az egyetemet is. Nagyon sok kemény edzésünk van, amik az órákkal általában egyidejűleg tartanak.

Mi a célod az egyetemi végzettségeddel?
Ha befejeztem ezt a szakot szeretnék diplomát is szerezni ebből a képzésből.

Mi az, amit vízilabdázóként el szeretnél érni?
A legnagyobb sportcélom az az olimpiai csapatba kerülés már a tokiói olimpián. Emellett vannak további céljaim is a magánéletben.

Ha esetleg történne egy tragédia, ami miatt nem vízilabdázhatnál tovább, mit tennél?
Megpróbálkoznék edzőként és bíróként egyaránt.

A tanulmányok és a sport mellett mennyi szabadidőd marad?
A tanulmányok és a sport mellett nem sok szabadidőm marad, de azt az időt a családommal és a barátommal töltöm. Akkor is a pihenés és a regeneráció a legelső programom.