A felsőoktatási duális képzés lehetővé teszi az Ön vállalata számára is, hogy tevékeny résztvevője legyen a hazai szakember-utánpótlás biztosításának.

A lehetőség kötelezettségekkel is jár: a cégek képzési programot dolgoznak ki a duális hallgatók számára, havi juttatást biztosítanak és rendszeresen értékelik a hallgatók előmenetelét. Amikor tehát cége vállalkozik a duális képzésre, tudnia kell, hogy a részvétel idő, pénz és energia befektetésével jár. Külföldön és itthon már számos cég gondolja úgy, hogy a „befektetés” megtérül, mert a képzés után olyan magasan képzett, elkötelezett munkavállalót „kapnak”, aki további cégen belüli képzések és betanítási idő nélkül is teljes értékű munkatársa lehet a vállalatnak.

KAPCSOLATFELVÉTEL:

Dunaújvárosi Egyetem Tanulmányi Hivatal
Dunaújváros, Táncsics M. u. 1/a. főépület, fsz. 116.
Tel.: 06 25 511-124
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Vállalati Partner jelentkezése 2018. szeptemberben induló képzésre

 

Ütemezési határidők:

Dokumentumok érkeztetése az Oktatási Hivatal Szakmai Gyakorlatok és Duális Képzések Osztályára elektronikus úton (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), ez idő alatt folyamatosan történő feldolgozás: 2017.06.29 - 2017.10.20.

Dokumentumok feldolgozása és hiánypótlásra történő felszólítás továbbítása az Intézményi Duális Képzési Kapcsolattartó részére:
2017.10.24 - 2017.11.10.

Hiánypótlási időszak az intézmények részére (pótlások megküldése az Oktatási Hivatal Szakmai Gyakorlatok és Duális Képzések Osztálya részére):
2017.11.13 - 2017.11.24.

Duális Képzési Tanács részére készített javaslatok, előterjesztések megfogalmazása az intézmények által küldött dokumentumok alapján:
2017.11.27 - 2017.12.01.

Duális Képzési Tanács megvizsgálja az Oktatási Hivatal által továbbított anyagokat: 2017.12.04 - 2017.12.08.

Duális Képzési Tanács döntése a 201/2019-es tanévben duális képzések vonatkozásában: 2017.12.11.

Oktatási Hivatal a Duális Képzési Tanács által pozitív eredményű döntése értelmében nyilvántartásba veszi a duális képzéssel kapcsolatos adatokat, majd megjeleníti a duális képzés lehetőségét a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatóban a felvi.hu felületen 2017.12.31-ig.