Az Európai Mobilitási Hét helyi eseményeihez kapcsolódóan, E-mobilitási napot rendeztek 2016. szeptember 19 – én a Dunaújvárosi Egyetemen.

A programok reggel kilenc órakor kezdődtek. A rendezvényt Petrovickijné dr. Angerer Ildikó, Dunaújváros Megyei Jogú Város környezetvédelmi főtanácsosa és dr. Palotás Béla, a Dunaújvárosi Egyetem tudományos és kutatási rektor-helyettese nyitotta meg. Ezt követően 30 perces előadások keretében ismerkedhettek meg

az érdeklődők a villamos áram előállításának módjaival, felhasználási formákkal és a jövőbeni hasznosítási lehetőségekkel.

Az első előadó Dr. Bajor Péter az áram útjáról beszélt az erőműtől a villamos autóig. Ezt követően Dr. Szabó Attila az elektromos autók történetéről mesélt: villamos árammal négy keréken címmel. Dr. Kiss Endre előadásából a megújuló és fosszilis energiákról és a mobilitásról tudhattak meg érdekes információkat a hallgatók. Dr. Kővári Attila pedig az elektromobilitásban rejlő jövőbeni lehetőségekről beszélt.

Természetesen bemutató és kiállítás is várta a programon részt vevő közép- és általános iskolás fiatalokat. Különböző elektromos közlekedési eszközök kipróbálására is volt lehetőség, illetve egy elektromos motorkerékpárt és egy elektromos autót is megszemlélhettek az érdeklődők.