A Dunaújvárosi Egyetem ismét egy jó ügy mögé állt.

 

A Magyar Vöröskereszt helyi szervezete önkéntesek jelentkezését várja az egészségügyi dolgozók munkáját segítő feladatokra.

 

Az egyetemista hallgatók többségének már nem ismeretlen a közösségi szolgálat, amit középiskolásként teljesíteni kellett. MOST fiatal felnőttként ismét hasznos tagja lehetsz egy közösségnek, ahol számítanak rád, ahol fontos vagy.

 

TE is lehetsz önkéntes!

 

Amit biztosítani tudunk:

  • kollégiumi szállás díjmentesen a DUE jóvoltából
  • ebéd a Vöröskeresztnek köszönhetően
  • egyéni védőfelszerelés (maszk, kézfertőtlenítő)

 

Amit kapsz:

  • tapasztalat, amit az önéletrajzodban megjelölhetsz
  • kihívás, megtudod mire vagy képes
  • az önzetlen segítségnyújtás érzése
  • megtanulsz csapatban dolgozni, gondolkodni

 

Jelentkezni a DUE Hallgatói Önkormányzaton keresztül lehet:

DUE HÖK                Tóbiás Anett, elnök                            mail1: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet:

DUE KAK                 Niver Patrik, elnök                              mail1: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

DUE KAK                 Bakos Krisztina, kollégiumi tanár       mail1: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Kétszer ad, aki gyorsan ad!