Az idő csak úgy rohan, így nemsokára elérkezünk a felvételi időszakhoz is. Pánikra azonban semmi ok, mi segítünk nektek a döntésben, hiszen ma is hoztunk egy alapképzést!

A Kommunikáció és médiatudomány képzés célja olyan szakemberek képzése, akik ismerik a társadalmat működtető kommunikációs rendszereket, a társadalmi kommunikációt, valamint a kommunikáció és a média fontosabb intézményeit. Megszerzett tudásuk birtokában képesek a társadalmi kommunikáció alapvető intézményeiben kommunikációs munka végzésére. A végzettek kellő mélységű elméleti ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához.

Ez egy 6 féléves képzés, mely elérhető mind nappali, mind levelező tagozaton. Az államilag támogatott képzéshez 400 pont elérése szükséges, de van lehetőség önköltséges képzésen is részt venni, melyhez 280 pontot kell elérni és aminek összege 195 000 Ft félévenként.

Minden alapszak esetében a bekerüléshez szükséges legalább egy emelt szintű érettségi. A beszámításra kerülő érettségi tárgyak pedig a következők lehetnek: magyar nyelv és irodalom vagy matematika vagy társadalomismeret vagy történelem vagy egy idegen nyelv.

Olyan embereknek ajánljuk ezt a képzést, akik szeretnek szerepelni és magabiztosak a kamera előtt. Azonban itt nem csak erről van szó. Végzés után lehetsz akár rádióműsor-, televízióműsor-szerkesztő, rendező, műsorvezető, újságíró, multimédia-szerkesztő, technikai munkatárs, hírközlési szervezet vezetője, kulturális, illetve rendezvényszervező. Összefoglalva számos állás elérhető számotokra, amely kulturális, sport- és szórakoztatási foglalkozás.

Ha több információ érdekel a képzésről, akkor kattints a linkre: http://uniduna.hu/index.php/kommunikaciomediatudomany

Ha pedig a felvételivel kapcsolatban szeretnél többet megtudni, akkor nálunk egy helyen mindent megtalálsz: http://www.miertdue.hu/hirek/517-minden-a-2020-2021-es-felvetelirol-menj-biztosra-a-dunaujvarosi-egyetemmel

Válaszd Te is a Dunaújvárosi Egyetemet!

Az„EFOP-3.4.4-16-2017-00022 MTMI szakok népszerűsítése a Dunaújvárosi Egyetemen és vonzáskörzetében” projekt támogatásával!