Június elejétől ismét igénybe vehető a Dunaújvárosi Egyetem alkalmazottai számára az intézmény bölcsődéjének szolgáltatásai.

A bölcsőde egész nyáron nyitva tart majd. Szeptembertől pedig már nem csak a dolgozóknak, hanem minden környékbeli kisgyermekes szülőknek elérhető lesz majd a szolgáltatás.

Természetesen a nyitás előtt az intézmény dolgozói minden eszközt és helyiséget gondosan fertőtlenítettek és a megfelelő higiéniai elővigyázatosság jegyében ezeket a munkálatokat azóta is rendszeresen elvégzik. Az első héten mindössze öt gyermeket fogadtak, míg a következő héten már szinte valamennyi szülő elhozta a „fiókáját” a bölcsődébe. A kisgyermekek pedig egyetlen könnycsepp nélkül, örömmel vették birtokba kis „birodalmukat”.

A dolgozók már a karantén idején is segítették a szülőket, hogy a bölcsőde nélkül is megfelelően tudják gyermekeiket fejleszteni. Így tehát témaheteket állítottak össze a szülőknek, ahol különböző anyanyelvi nevelési tevékenységeket végeztek, melyek verseket, meséket, mondókákat tartalmaztak nem csak írott, hanem videós formában is. Emellett persze rajzoltak, festettek, mintáztak is. A szervezők ügyeltek arra, hogy a foglalkozások elvégzéséhez olyan eszközök legyenek szükségesek, melyek minden háztartásban megtalálhatók. A szülők által küldött fotók és videók tanúsították, hogy valóban hasznos és sikeres tevékenységek születtek.

Nyáron az egyetem dolgozóinak, szeptembertől pedig már minden helyi családnak a kisgyermekeit szeretettel várja a DUFiókák Munkahelyi Bölcsőde!