A vizsgaidőszak lecsengésével nyakunkba szakadó szabadságot mindenképpen érdemes kihasználni! A bringatúrák csapat összetartó ereje világbajnok, és költség vonzatuk is túlélhető. 5 napnyi túratipp kezdőknek és haladóknak. Bónusz: kultúr- és kedvezmény infók.

Forrás: mozduljra.hu

 

Örök para a bringatúráknál, hogy miként szállítsuk járművünket, egyeseket pedig az tart vissza, hogy nincs drótszamaruk, vagy éppen nem akarnak egy héten keresztül a járműért aggódni a nyaralás során. Jó hír azonban, hogy vidéken is remekül működő bringakölcsönző hálózatok léteznek, amik járgányait számos ponton le lehet adni, szervizelik is, ha kell és ott bérelhetünk, ahol számunka kedvező. Vagyis a kifogások sorát ezzel le is zárhatjuk, irány a természet, indítsuk be újra a vérkeringést a lábainkban!

A térségben ajánlott kölcsönző egység: a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft., amely szolgáltató kedvezménykártyával egyéb szolgáltatásokra, belépőjegyekre is kedvezményt biztosít.

 

 

Kertek, kolostorok Veszprémben

A túra a Várat az Állatkerttel összekötő Veszprémvölgyben – más néven a Kolostorok és Kertek völgyében – halad. A völgyet a Séd patak vájta a dolomit fennsíkba. A kanyargós útvonal a város szívében, mégis gyönyörű természeti környezetben található. A kerékpárral könnyen bejárható, 12 állomásból álló útvonal bemutatja a város történelmi értékeit, rejtett kolostorait és kertjeit.

Útvonal: Veszprém bármelyik kerékpárkölcsönző pontja (Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft.) – Úrkút sétány – Szerelem-sziget – Tobak utca – Margit tér – Miklós utca – Kittenberger Kálmán utca – Betekints-völgy 

 

Túra hossza: 3,5 km

Nehézsége: könnyű

 

Bakony & Balaton kártyatipp Veszprémben: kártyát válthattok a három kerékpárkölcsönző pont bármelyikén, így a kerékpár kölcsönzés féláron vehető igénybe.

 

Sümegtől Tapolcáig

Útvonal: Tapolca – Sümeg

Két mediterrán hangulatú kisváros bejárható közelségben a Bakony-Balaton UNESCO Geopark területén.

A sümegi vár ikonikus sziluettje már messziről útba igazít, látványa kíváncsiságot ébreszt, s feltétlen megállásra ösztönöz minden utazót. A vár, a barokk belváros, a lovagi torna és a város színes kulináris kínálata különleges élményt ígér az ide érkezőknek. 

 

Túra hossza: kb. 36 km

Nehézsége: közepes

 

(Mindkét településen felvehetők és leadhatók a kerékpárok.)

 

 

Kerekezés a Balatontól Veszprémig és vissza

Könnyed, vízparti tekerés a balatoni bringakörúton Balatonalmádiig, majd kellemes emelkedő Veszprémbe, a Királynék Városába egy hangulatos kulturális kikapcsolódásra (https://veszpreminfo.hu/records/helyek).

Balatonkenesén páratlan kilátópont a magaspartnál található Soós-hegyi kilátó. Jövet vagy menet, érdemes itt is egy pihenőt beiktatni.

Útvonal: Balatonkenese – Balatonalmádi – Veszprém – Balatonalmádi - Balatonkenese

 

Túra hossza: kb. 60 km

Nehézsége: közepes

 

Bakony & Balaton kártyatipp Veszprémben: kedvezményes idegenvezetés a veszprémi Tourinform irodában, vagy kedvezményesen jegy a Veszprémi Állatkertbe.

 

Somló

A Somló hegy tetején vár a Somlói Vár, amit a XIV. század első felében emelhettek, egy magánföldesúri birtok központjaként. (Bővebb információ: https://bakony-balaton.hu/hu/kultura/varak-lovagi-tornak/somlo)

A Somló Tájvédelmi Körzet nevezetességeit mutatja be a botanikus Kitaibel Pál nevét viselő, 3 km hosszú, 9 állomásból álló, önmagába visszatérő tanösvény.
Az ösvény könnyen megközelíthető a 8-as számú útról leágazó, a Somlóvásárhely és a Somló közötti bekötőútról, a Margit-kápolnától indulva.

A várhoz az út gyalogosan is megtehető, de a bátrabbak kerékpárral is vállalhatják.

Útvonal: Somlóvásárhely – Somlóvár - Somlójenő

 

Túra hossza: kb. 30 km

Nehézsége: közepes/nehéz

 

 

Várpalota

Várpalotáról kiindulva több lehetőség adódik a környék aktív és kulturális felfedezésére. Kezdhetjük túránkat a Thury-várral, hiszen itt Bakony & Balaton kártyánkat duplán is tudjuk használni: egyrészt a vár megtekintésére, másrészt a kerékpárok bérlésére. A vár mellett érdemes ellátogatni a Trianon Múzeumba. Ezután vehetjük utunkat Tés és a szélmalmok felé, de akár egy gyalogtúra keretében útbaejthetjük az árnyas erdőben megbúvó Bátorkő várát is (bár romos, de a látvány impozáns).

 

Tés fő látványosságai a Dunántúlon ritkaságnak számító szélmalmok a XIX. sz. második és a XX. sz. első feléből.
Tésről tovább indulhatunk Bakonynánára, vagy visszafordulhatunk Várpalotára. Bakonynánán különösen szép gyalogtúrát ejthetünk a hűs és árnyas erdőkben, hiszen itt található a Bakony egyik leglátványosabb természetes nevezetessége: a római fürdő, a Gaja patak sziklás vízesése.

 

Rövidebb túra: Várpalota - Tés - Várpalota

Túra hossza: kb. 33 km

Nehézsége: közepes

Hosszabb túra: Várpalota - Tés - Bakonynána-Várpalota

Túra hossza: kb. 50 km

Nehézsége: nehéz

 

 

A kerékpárok a várpalotai Thury-várban bérelhetők, a Bakony & Balaton kártya a bringabérlésnél és a várba való belépésnél is használható.

 

 

A Dunaújvárosi Egyetemen a sportkommunikáció támogatója az EFOP-3.4.3-16-2016-00017 számú projekt.