2020. június 30-án a Műszaki Intézet ünnepélyes értekezleti ülésének keretében került átadásra Mórocza Árpád hallgató részére az Fejér Megyei Mérnökökért Alapítvány szakdolgozat díja.

Mórocza Árpád tanulmányait az Egyetem Műszaki Intézetének gépészmérnök levelezős szakán végezte, szakdolgozatának címe a „Hidraulikus ollók vágásteljesítményének módosulása a vágandó anyagok hőmérsékletváltozásának hatására”. 

Belső Konzulense Dr. Bajor Péter, külső bírálója pedig Szabó Imre volt.

Árpád a lehetséges 100 pontból 96 ért el, így jelesre értékelték munkáját. 

Dolgozatának kiválóságát jól bizonyítja, hogy az alábbi szöveges értékelést kapta:

„A hallgató nagyon magas szinten oldotta meg a kiírásban foglaltakat. Nagy hangsúlyt helyezett a felhasznált eszközök bemutatására, illetve az eszközök működésének elméleti alapjait is ismertette. Ezzel a szakdolgozat témáját kiterjesztette és egy komplex, a gyakorlatban, illetve az oktatásban is kiválóan alkalmazható anyagot készített. Az egyes elemek működésének bemutatására saját készítésű fényképeket, illetve a bonyolultabb eszközök esetén saját készítésű metszeteket használt, melyek nagyon szemléletessé teszik az ismertetést.

A szakdolgozat szigorúan vett témája rendkívül időszerű és érdekes, különösen a közúti műszaki mentések szemszögéből vizsgálva.

Figyelembe véve azt is, hogy a kísérletek metódusát, a felhasznált berendezéseket is a hallgató saját maga alakította ki, kijelenthető, hogy a szakdolgozat önálló munkát takar.

A szakdolgozat önmagában egy teljesen új megközelítést tartalmaz, az eredményekből levont következtetések helytállóak, a javaslatok is újszerűek, tovább gondolásra alkalmasak.”

Június 30-án a Dunaújvárosi Egyetem Fő épületének földszinti rektori tanácstermében került átadásra a díj. Az ünnepélyes átadón a Dunaújvárosi Egyetem felső vezetését Dr. Nagy András tudományos és kutatási rektorhelyese képviselte, a szakdolgozat díjat átadta Dr.h.c. Dr. Szepes András József, a Fejér Megyei Mérnöki Kamara elnöke és Fekete Krisztián, a Fejér Megyei Mérnökökért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és Dr. Horváth Miklós, a Dunaújvárosi Egyetem Műszaki Intézetének igazgatója.

 

Végzett hallgatónknak gratulálunk a diplomadíjhoz és további sikeres karriert kívánunk!