A 2020. március 11-én kihirdetett vészhelyzet óta, rengeteg olyan területe van az életünknek, amely kisebb vagy nagyobb mértékben megváltozott. De hogyan éli meg a mostani helyzetet egy Európai-szuperkupa győztes vízilabdázó? Erre kapunk választ Gurisatti Grétától, a Dunaújvárosi Egyetem hallgatójától.

 

Hogyan érintette az Egyesületedet a vírushelyzet?

Sajnos elég nagy mértékben befolyásolta, hiszen bezárt a második otthonunk, az uszoda. Így mindenki otthon edzett, ami egy csapatsportnál eléggé érdekes helyzetet szül. A lányokkal napi szinten tartottuk a kapcsolatot, volt egy csoport, ahova mindenki elküldte, hogyan kondizott / edzett az adott napon. Elég sok vicces megoldás is volt. Jó volt, hogy mégsem engedtük el egymás kezét és így is tudtuk motiválni egymást. 

 

Hogyan töltöd a mindennapjaidat? Milyen edzéseket tudtál beiktatni a napi menetrendedbe, hogy az erőnléted továbbra is megmaradjon?

A szárazföldi edzéseken volt a hangsúly, a medence hiány miatt. Sokat bicikliztem, futottam. Sikerült a kertünkbe egy fekvenyomó padot és néhány súlyzót beszereznem, így tulajdonképpen lett egy saját házi konditermem. Néha a tesóim is beszálltak, anyumékkal pedig minden reggel közösen jógáztunk. Sok idő jutott végre a családomra is, hiszen a nagy olimpiai hajtásban nem igazán volt időm mostanában velük lenni. Társasoztunk, közösen főztünk, szépítgettük a házat és a kertet.

 

Olvastál vagy néztél esetleg valamilyen segítő anyagot az edzésekkel kapcsolatban? 

Szerencsére a tévében is sok régebbi meccsünket játszották vissza, így azok egy jó családi programnak bizonyultak. Leginkább csak minden este elképzeltem magamat vízilabdás szituációkban, hogy milyen érzés is lesz újra gólt lőni, labdát szerezni, örülni egy társam sikerének.

 

A versenyfelkészülést mennyire érintette a vírushelyzet? Esetlegesen veszélyeztette?

Teljes mértékben megváltoztatta. Márciusban lett volna az olimpiai selejtező, amit először májusra halasztottak. Kettős érzés volt bennem, hiszen a budapesti Európa-bajnokságon megsérült az ujjam, műteni kellett és nem teljesen gyógyult volna meg márciusra. Viszont a csapat remek formában volt, biztos voltam benne, hogy kijutunk. Végül a helyzetre való tekintettel jövő év elejére, januárra halasztották, így teljesen felborult az eddigi edzéstervünk. Úgy érzem, ez egy reális időpont lett, hiszen közel azonos feltételeket kap ezáltal minden csapat felkészülni az egyik legfontosabb tornánkra. A cél nem más, mint a tokiói olimpia. 

 

Mi a következő verseny, amire készülsz?

Augusztusban rendezik majd a Magyar Kupát idén, amit nagyon várok, hiszen nagyon régen játszottunk már mérkőzéseket és sok új csapattársam is lett. A mezőny most megváltozik a következő szezonra, így azt is várom, hogy feltérképezzük az új erőviszonyokat. De a közelgő legfontosabb mindenképpen a januári olimpiai kvalifikáció. 

 

 

 A Dunaújvárosi Egyetemen a sportkommunikáció támogatója az EFOP-3.4.3-16-2016-00017 számú projekt.