A sorrendmódosítási időszakban, ahogy azt eddig is tettük, ismét egy alapképzésen keresztül mutatjuk meg Nektek, hogy miért érdemes a DUE valamelyik szakát választanotok az első helyen.

 

Ez alkalommal Erdős Sándort, volt gépészmérnök hallgatónkat kértük meg, mondjon pár indokot, miért érdemes minket választani.

 

Sándor is, mint ahogy a korábbi interjúalanyok mindegyike, a gyakorlatorientált oktatás előnyeire hivatkozott: - A labor és gyakorlati órákon a hallgatók hasznos tudásra tesznek szert, melyet az Egyetem valamely partnervállalatánál szakmai gyakorlat vagy éppen duális képzésen keresztül tudnak hasznosítani. A műszaki képzések tekintetében pedig az Egyetem az ország azon felsőoktatási intézményei közé tartozik, ahol az efajta oktatás magas színvonalon működik. Ennek egyik oka az, hogy az Egyetem egyike a selmecbányai akadémia utódintézményeinek, ahol már a 13. században folyt oktatás. Másik oka a dunaújvárosi légkör, a múlt és a jelen találkozása. A fejlődést mi sem mutathatná jobban, hogy az Egyetem a hosszú évek alatt a Felsőfokú Kohóipari Technikumból a Nehézipari Műszaki Egyetem kihelyezett kara lett, majd Főiskolai majd Egyetemi rangot kapott. A naprakész tudás megszerzése mellett a külföldi tanulmányokra is nyílik lehetőség az Egyetemen. Emellett a Tutor program is megemlítendő, ahol a hallgatók egymást korrepetálva segítik egymást a tanulásban. - meséli Sándor, majd hozzáteszi:

- A tapasztalatok alapján, ami a hallgatókat a leginkább vonzza az egyetemre, az a személyes kötődés, a város Magyarország-központi elhelyezkedése és a hallgatóbarát környezet. Emellett beszámolt nekünk a kollégium előnyeiről. Véleménye szerint az ország egyik legjobban felszerelt és egyik legjobb állapotú kollégiumaival rendelkezünk.

 

A műszaki képzésen olyan tárgyak során kaphatsz naprakész, hiteles és széleskörű oktatást, mint például a hegesztés, a műszaki diagnosztika vagy például a hő- és áramlástan.

 

Amikor azt mondjuk, a hallgató nem csak egy Neptun kód, annak igazságalapját Sándor is megerősítette. Meglepődve tapasztalta, hogy más egyetemekkel ellentétben itt az oktatót az órákon kívül is el lehet érni, ha esetleg segítségre vagy tanácsra lenne szükség. Példaként említette a karbantartás és a tribológia órákat, ahol a tisztelet és a tanár-diák kapcsolat megtartása mellett egy kisebb családdá kovácsolódtak össze, így könnyebb volt a tudás elsajátítása, illetve a munka is hatékonyabb vált.

 

Sándor is üzent leendő hallgatóinknak pár szóban, amivel mindenkit szeretne bátorítani arra, hogy a sorrendmódosítás időszakában jelöljék a DUE-t az első helyen.

„Azt tudnám javasolni a felvétel alatt állóknak, hogy jelentkezzenek bizalommal az egyetem képzésére, éljék át azt, amit mi. Keresztelkedjenek meg a Selmeci Diákhagyományok berkeiben, ismerkedjenek meg az oktatókkal, építsenek ki kapcsolatokat a képzés keretein belül. De, ami a legfontosabb: soha, de soha ne féljenek kérdezni, mert buta kérdés nincs, csak olyan, amit még nem tettek fel! Jelöljétek első helyen a DUE-t! Éljétek át a felsőoktatás egy magasabb színvonalát!”

 

Válaszd Te is a Dunaújvárosi Egyetemet az első helyen és tapasztald meg mindezt magad is!