Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a 2020. április 7. napján tartott tájékoztatóján bejelentést tett a felsőoktatáshoz kapcsolódóan is.

Magyarország Kormánya határozott többek között arról, hogy azon hallgatóknak, akik a járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek, egyszeri 500 ezer forintos diákhitelt biztosítanak 0 %-os kamattal. Hozzátette, hogy Magyarország az elmúlt 10 évben high-tech országgá vált, így céljuk továbbra is informatikusok képzése, mégpedig online módon, amely kapcsán a tandíj 95 százalékát az állam átvállalja.

Emellett a miniszter elmondta, hogy a felsőoktatási tanulmányaikat befejezett - viszont diplomával nem rendelkező – aktív munkavállalókra is szükség van a magyar gazdaság mielőbbi újraindításához, ezért ezen munkavállalók esetében eltekintenek a nyelvvizsgakötelezettségtől, számukra a diploma kiállítható, ez az intézkedés vonatkozik az idén tanulmányaikat befejező hallgatókra is. Palkovics László hangsúlyozta: ma, jelenleg 75 ezer olyan hallgató van, akinek azért nincs diplomája, mert nincs nyelvvizsgája. Ők a nyelvvizsgakötelezettség alól mentesítést kapnak.