2019. május 27-én, reggel 8 órakor a Dunaújvárosi Egyetem Főépülete előtt kezdik meg a hallgatók az említett fém emlékmű tolását, amelyet megközelítőleg 7 nap alatt fognak a Miskolci Egyetem campusára juttatni.

Az egyetem vezetése által támogatott, a hallgatók hagyományőrző jelleggel megvalósítandó ötletét, egy 270 kilométeres túrán keresztül teljesítik a fiatalok, a Dunaújvárosi Egyetem főépülete elől indulva Bugyi, Pánd, Jászladány, Füzesabony és Csincse települések útvonalán keresztül, mígnem elérnek Miskolc-egyetemvárosába.

Az összefogás, vagyis a „tolás” során egy fém emlékművet tolnak el a diákok, melynek kiléte jelenleg még nem publikus, azonban azt elárulhatjuk, hogy leleplezésére a rendezvény megnyitóján, a tolás kezdőnapján a Dunaújvárosi Egyetem főépülete előtt fog sor kerülni.

Megnyitó eseményre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!